A tavaszi záportól puha, frissen szántott földbe süppedt lába. Mit sem törődve a sárral, szaladt tovább, önfeledten - mint nagyon régen már. A völgy alsó, vaddisznók járta, egykoron náddal, most nádkúpokkal díszített részéhez ért, s megállt. Tekintete végigjárta az elé tárulkozó csodát.

 A felhők mögül a nap gyönyörű karjai nyújtóztak a hegy fölé, melynek tetején a sokat látott vár romjai még most is állnak. De a nap nemcsak őt szerette, melegéből a völgyben fekvő falvak, és az azokat benépesítő embersereg is kapott. A lány akkor találta meg azt, amit életében addig keresett: helyét a világban.
 Itthon vagyok! - kiáltott.

 Könny csordult végig orcáján. Eggyé vált országának megannyi rögével; forrásaival, növényeivel és állataival. Az Ősök ereje járta át porcikájának minden pontját, szeme előtt megjelentek a tiszta múlt hősei, s átérezte, mit A Költő is szavakba foglalt egykoron: A honfoglalók győznek velem holtan / s a meghódoltak kínja meggyötör. Ereiben a vér az elkötelezettségtől, hűségtől dagadt. Oly erősnek érezte magát, mint soha.
 Eggyé vált Hazájával.